Szentistván Roma Nemzetiségi Önkormányzat megalakulása:
1989-90.-es évi rendszerváltás, településünk roma lakosságát is lázba hozta, mint az ország más településein élő romákat, reménykedve, bizva a szocialista- Kádár-korszak bukásával a Romaság megalázó helyzete, elnyomottsága, végérvényesen megváltozik. Az elsők között csatlakoztunk az Országos PHRALIPE Független Cigány Szervezethez, bízva a Szervezet eszmeiségében, törekvésében, elszántságában a romaság felemelkedéséér küzdő vezetők a romaság jobb sorsáért tenni akaró emberek lelkiismeretében a"DEMOKRÁCIA-ba vetett hit"-ben.
Egy nemzedék nőtt fel azóta, 2012.évet írunk, de a romaság megítélésének, előítéletének, kirekesztettségének helyzete,több mint 20 év elteltével sem változott semmit hazánkban, köszönhetően az egymást túl licitáló, igérgető Pártoknak, hatalomra éhes, zsebüket tömködő nem az ország, hanem saját jövőjét egyengető képviselőknek, Kormányoknak.
Községünkben 1994. évben alakult meg az első Cigány Kisebbségi Önkormányzat. 1994. év óta folyamatosan működik. Megalakulása és sikeres működése, nagyban hozzá járult a helyi cigánylakosság élhetőbb életviteléhez. Megszünt az úgynevezett "CIGÁNY-TELEP"Az integrálódás, a" Magyar" lakosság közzé való beilleszkedés, zökkenőmentes az akkori Cigány Kisebbségi Önkormányzat teniakarásának, munkásságának, elszántságának, elkötelezettségének köszönhetően. Községünk Roma lakosságának létszáma 178 fő a legutólsó felmérésünk szerint, ez visszaesés az elmúlt évekhez képest. Az éleszintvonal az iskolázottság gyermekeink körében, az országos szinthez viszonyítva, ha kismértékben is ennek ellenére nőtt.
Mint minden Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének, nekünk is elsődleges célkitűzésünk nemzetiségünk jogainak érvényesítése, a roma lakosságért való kiállás.Minden évben célt tűzünk ki magunk elé a roma lakosságunk életszínvonalának fentartása, növelése érdekében.
Ez évi feladatának tekinti a Képviselő-testületünk
2012. évre:
A kitörés lehetőségét szem előtt tartva a Roma Nemzetiségi Önkormányzat feltett szándéka a helyi roma lakosság részére a szellemi képzésben való megsegítés. Számítógép használatának megismertetése, a mélyszegénységben élő iskolás gyerekek szellemi lemaradásának felzárkóztatása. A technikai vívmányok, számítógép kezelés, alapfokú internet használatának elsajátítattása. Általános iskolás gyermekeink és a középiskolás diákjaink részére, főbb célként, tanfolyam keretében, szakember bevonásával számítógépes ismeretek, otthoni tanuláshoz nélkülözhetetlen alapismereteket elősegítő oktatás, internet adta lehetőségek kihasználhatóságának megtanítása, elsajátíttatása. Interaktív képzések lehetőségeinek felkutatása, pályázat írás megtanítása, pályázati lehetőségeink kiaknázására irányul.Felnőtt lakosságunk bevonásával és részvételével az eredményes munkahelykeresés, munkalehetőségek megtalálása, állásbörzék, képzések-átképzések keresése, tájékozódás és tájékozottság, valamint a digitális kapcsolattartás megismertetése.
Koncepcionk része a région belüli Roma Társulások közös öszefogása a megélhetés megsegítésére. Magyar Vöröskereszt az Amerikai Ház Alapítvány, és az Amerikaiak a Magyarokért Alapítvány adományaiból, a rászoruló családok,vetőmagot, élelmiszer csomagot kapnak az élelmezési gondok enyhitésére.
Jövő évi terveink között szerepel, Települési Önkormányzat összefogásával kötendő megállapodás részeként"A FÖLD AZÉ AKI MEGMŰVELI"project megvalósítása,mely reményeink szerint minden résztvevő és rászorúló család esélyeit a munkához, megélhetéshez nagymértékben növeli.
Roma Nemzetiségi Önkormányzatunk,figyelemmel kiséri az EU. és más páyázati lehetőségeket, mely segítheti a rászoruló roma családok mindennapi gondjainak jobbá tételét.